Gyermekvédelmi intézetből hozták el a gyerekeket, majd Szlovákiába vitték őket.

A Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást indított H. Zs. és Ó. T. novajidrányi lakosok ellen. Megalapozottan gyanúsíthatók kerítés, illetve gyermekprostitúció kihasználása bűntett, továbbá kóros szenvedélykeltés vétség elkövetésével.

A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottak 2016 tavaszától gyermekvédelmi intézetben élő kiskorú lányokat vettek ki anyagi haszonszerzés céljából, majd Szlovákiába kényszerítették őket. A 36 éves férfi és a 28 éves nő közvetlenül megteremtette annak lehetőségét, hogy a fiatalkorúak külföldi személyekkel anyagi ellenszolgáltatásért létesítsenek nemi kapcsolatot. Az ezért kapott összeget elvették a lányoktól, ebből a pénzből tartották fenn a magyarországi életvitelüket.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak a fiatalkorúaknak több alkalommal is kábító hatású anyagokat adtak át, illetve kényszerítették őket az ilyen szerekkel töltött cigaretták elszívására. Ettől a lányok erősen bódult állapotba kerültek.

H. Zs.-t és Ó. T.-t a KR NNI munkatársai a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével 2017. szeptember 6-án Miskolc belvárosában fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az általuk használt gépjármű átkutatása során több, bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja, amelynek során előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.