2017. június 22. Paulina napja van.
Vásárhely24 a Facebook-on   vásárhely24 RSSRSS
2017 június 19. hétfő 14:53 | Szerkesztő | Forrás: Vásárhely24

Szorosabbra fűzné a határ menti kapcsolatokat a megyei ipar- és a vajdasági gazdasági kamara

Közös elnökségi ülést tartott a két szervezet.

Közös elnökségi ülést tartott a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara június 16-án pénteken, Újvidéken.

Az eseményen az eddigieknél is szorosabb együttműködési lehetőségekről, és a régiók gazdasági adottságairól is tárgyalt a két gazdasági önkormányzat vezetése. A rendezvényen 20 Csongrád megyei vállalkozó vett rész.

Forrás: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara/Martonosi János

Nem ez volt a két szervezet első közös rendezvénye, hiszen a vajdasági vállalkozók nemrégiben Szegeden jártak. Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az újvidéki eseményen elmondta: rendkívül hasznosak az ilyen találkozók, mivel segítik a tartós, eredményes együttműködések létrehozását. Kiemelte, hogy a kamara feladata a gazdasági kapcsolatok élénkítése, valamint az üzleti kapcsolatok mentorálása. Emellett azonban fontos cél az is, hogy hatékonyan térképezzék fel, melyek azok a területek, ahol komolyabb együttműködésre lehet számítani. Hozzátette: jelenleg úgy tűnik, hogy ez a terület a turisztika, de természetesen a gazdasági kapcsolatok minden területére kiterjed a figyelmük.

Más szempontból is igen jelentős az együttműködés Szerbia és Magyarország között, mindkét országban működik ugyanis az Enterprise Europe Network, az Európai Unió kis- és középvállalkozásokat segítő hálózata. Mint Palotás Sándor, a Csongrád megyei kamara alelnöke, a hálózat 2015-16-os követe hangsúlyozta, a kapcsolattartás ezen a vonalon is jelentős. A hálózat díjmentes szolgáltatásokkal várja a kis-és középvállalkozásokat, akiket a nemzetközi piacra jutásban segítenek teljesen díjmentes szolgáltatásokkal. Őket B2B találkozók és konferenciák szervezésén túl, a piaci célországok jogszabályok hátterének bemutatásával, valamint a kapcsolatfelvétel megszervezésével is támogatják céljaik elérésében. Hozzátette: a jelenleginél sokkal több lehetőség van a kétoldalú együttműködésre, amelyekkel Szerbia is egyre közelebb léphet az Európai Unióhoz. Az alelnök szerint a kereskedelempolitikai eszközök, a jogszabályi harmonizációk sokkal közelebb hozhatják egymáshoz a két országot, és ezt érdemes kihasználni.

Forrás: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara/Martonosi János

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke a találkozóról elmondta: hazánk Szerbia egyik legjelentősebb külkereskedelmi partnere. A két ország között éves szinten fél milliárd dolláros árucsereforgalom realizálódik. A pénteki találkozó ezt az együttműködést volt hivatott erősíteni. A cél, hogy a lehetőségek mind nagyobb mértékű kihasználásával még jobb eredményeket tudjunk felmutatni - zárta értékelését a kamara vezetője.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége az újvidéki közös elnökségi ülés előtt, 2017. június 15-én csütörtökön a Szabadkai Gazdasági Kamarával is közös elnökségi ülést tartott. Ezt követően a 20 tagú delegáció látogatást tett Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán, ahol egyeztetést tartottak Babity János főkonzullal.



  • *
  • *
  • *
  • *Biztonsági kód

Lehet, hogy te jobban tudod? Kommenteld a cikket!

Hamarosan indul a Szegedi Szabadtéri Játékok évada

Esemény Hamarosan indul a Szegedi Szabadtéri Játékok évada

Puccini Toscájával június 30-án kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évada, a Dóm téren már felépült az ország legnagyobb színpada és a négyezer fős nézőtér is - közölte Herczeg Tamás igazgató...

A holokauszt szegedi mártírjaira emlékeznek vasárnap

Esemény A holokauszt szegedi mártírjaira emlékeznek vasárnap

A holokauszt szegedi mártírjaira emlékeznek vasárnap, a szegedi és a város környéki áldozatok deportálásának 73. évfordulója alkalmából - tájékoztatott a Szegedi Zsidó Hitközség.

Régészeti szenzáció: bronzkori aranyleletet találtak Szeged határában

Tudomány Régészeti szenzáció: bronzkori aranyleletet találtak Szeged határában

A háromezer éves lábvértre egy gombász bukkant rá. A Dunától keletre egyetlen hasonló tárgy sem ismert.

Zuhogó esőben is százak álltak sorba ételadományért

Egyéb Zuhogó esőben is százak álltak sorba ételadományért

Gyümölcsöt és tartós élelmiszert osztottak a szegedi Roosevelt téren.

Szegedi lányt választottak a Nemzet Szépének

Mindennapi Szegedi lányt választottak a Nemzet Szépének

Kis Gabrielláé a korona és a sok értékes ajándék.