2017. június 27. László napja van.
Vásárhely24 a Facebook-on   vásárhely24 RSSRSS
2017 június 07. szerda 13:30 | Frankó Máté | Forrás: Vásárhely24

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett

Készülhet a harmincadik jubileumára.

Sikeres évadot tudhat maga mögött a Szegedi Kortárs Balett - közölte Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője a szerdai évadzáró sajtótájékoztatóján.

Beszámolója szerint a társulat összesen hetvenkét előadáson lépett föl. Huszonötször álltak színpadra Szegeden, de a Müpa Évad társulata elismerése révén Budapesten is számos előadásuk volt. (A címet egyébiránt most először nyerte el tánctársulat.) A hazai meghívások és fesztiválfellépések mellett az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából Kanadában és Bulgáriában is vendégszerepeltek.

Az elmúlt hónapok során aktuális témákat, izgalmas zenéket földolgozó, különleges darabok jöttek létre. Elsőként októberben Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. Szimfóniára készült eARTh című, a környezet védelmét középpontba helyező produkcióját mutatta be a társulat. Ezt novemberben Enrico Morelli olasz vendégkoreográfus Menyegző című munkája követte. Ez utóbbi darab fődíjat kapott a XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozón Veszprémben - mondta a táncművész-koreográfus.

Elhangzott, februártól játszották Juronics saját, egy elképzelt európai meseországot bemutató Abszurdia című darabját. A mű július elején Szentpétervárott is bemutatkozott. A művész úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a műben az orosz közönség is felfedezi a saját életére utaló helyzetkomikumot.

Az évadot Christoph Willibald Glück Don Juan és Antonio Vivaldi Négy évszak című műveinek színpadi adaptációja zárta.

1987. szeptember 27-én tartották a Szegedi Balett első bemutatóját, így idén ünnepli harmincadik születésnapját a társulat. Ennek nyitányaként augusztus 24-én a Szegedi Szabadtéri Játékok ajándékkoncertjén az együttes egyik sikerdarabját, a Carmina Buranát adják elő a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Az évforduló alkalmából szeptember 30-án a szegedi közönség köszöntheti a művészeket, majd november 8-án, Imre Zoltán, a társulat alapítója születésének évfordulóján a Müpában gálaműsoron idézik fel az elmúlt három évtized történéseit - idézte fel az MTI a sajtótájékoztatón elhangzottakat.

Pataki András, a balett igazgatója a fentiekhez még hozzátette, a megemelt önkormányzati támogatásnak és a kulturális tárca segítségének köszönhetően biztos anyagi háttérrel kezdheti a jubileumi évadot az együttes.

(Forrás: fotó a Carmina Buranából; illusztráció; forrás: Facebook.com/Szegedi Kortárs Balett)



  • *
  • *
  • *
  • *Biztonsági kód

Lehet, hogy te jobban tudod? Kommenteld a cikket!

Finnországból kapott társat magának a szegedi szakállas bagoly

Cuki Finnországból kapott társat magának a szegedi szakállas bagoly

Helsinkiben találtak megfelelő párt neki a vadaspark munkatársai.

Elfogták egy uniós támogatással kapcsolatos szegedi csalás gyanúsítottját

Esemény Elfogták egy uniós támogatással kapcsolatos szegedi csalás gyanúsítottját

Elfogták egy a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül uniós támogatással épült játszótérrel kapcsolatos csalási ügy régóta szökésben lévő gyanúsítottját.

Levendula Napok a Füvészkertben

Programajánló Levendula Napok a Füvészkertben

Negyedik alkalommal szervez Levendula Napokat a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje és az SZTE Kulturális Iroda.

Szabó Bálint szerint Czeglédy Csaba az MSZP titkos pártpénztárnoka

Esemény Szabó Bálint szerint Czeglédy Csaba az MSZP titkos pártpénztárnoka

A költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba "az MSZP és Botka László titkos pártpénztárnoka" - jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője pénteken...

Hamarosan indul a Szegedi Szabadtéri Játékok évada

Esemény Hamarosan indul a Szegedi Szabadtéri Játékok évada

Puccini Toscájával június 30-án kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évada, a Dóm téren már felépült az ország legnagyobb színpada és a négyezer fős nézőtér is - közölte Herczeg Tamás igazgató...