Ezen változtatna a vásárhelyi közgyűlés, ahol csütörtökön elfogadták, támogatják, hogy a kárpátaljai Mezőváriban új óvoda épülhessen. Ehhez a lakosság segítségét is kérik.

Adománygyűjtés kezdeményezéséről döntött a rendkívüli közgyűlés Vásárhelyen csütörtökön annak érdekében, hogy a város testvértelepülésének szomszédságában található kárpátaljai Mezővári óvodája helyett új épülhessen. Az ülésen, majd később sajtótájékoztatón Almási István polgármester elmondta, a Mezővári óvodába 100, zömében magyar kisgyermek jár. Az épület a szocializmusban épült, ma már teljesen korszerűtlen, rosszak a nyílászárók, füst szivárog a cserépkályhából, azt szilvalekvárral próbálják szigetelni, az udvari játszótér pedig a legnagyobb jóindulattal sem alkalmas gyermekek szabadidő eltöltésére. A vásárhelyi delegáció pár hete fotókat is készített a helyszínen. ITT mutatjuk.

A város már a korábbi közgyűlésen döntött a település támogatásáról, Kovács László képviselő pedig azt javasolta – felajánlását pedig most megismételte – egy havi tiszteletdíjukat ajánlják fel a határon túli óvoda építésére. A közgyűlés egy számlaszám létrehozásáról is döntött, ide a lakosság és elsősorban a vállalkozók felajánlását várják – főelg azokét akik korábban részt vettek a város nyertes pályázatainak kivitelezésében. Hegedűs Zoltán alpolgármester emlékeztetett, Hódmezővásárhelynek is milyen jól esett mikor a rendszerváltás után rengeteg tárgyi és anyagi segítséget kapott, például Németországból. Így a város kötelessége, hogy segítsen ha megteheti, a nálunk jóval rosszabb helyzetben élő honfitársain. A hivatalban, vagy a Fontana Creditben várják a befizetéseket a 11500092-11088592 számlaszámra.

Úgy számolnak, ha minden vásárhelyi 4-5 ezer forinttal segít, akkor hamar felépülhet a nagyjából 100 millió forintba kerülő, a Nádor utcaihoz hasonló óvoda.

A rendkívüli közgyűlésen emellett még döntöttek pár támogatás megítéléséről. A jövő hét végén megrendezendő második Vásárhair versenyének 4 kategóriájában a város 1000, 500 és 300 euro pénzdíjjal jutalmazza az első három helyezetteket, összesen 7200 euro összegben.

Támogatást kért a Visszhang utcai olvasókör is az Újvárosi naphoz. Az önkormányzat 250 ezer forinttal és színpadtechnika biztosításával száll be a rendezvénybe.

50 ezer forintot szavazott meg a közgyűlés Pintér István történész Przemyls három ostroma című könyvének kiadásához.