Átfogó belső felújítás és két új tanterem építése is zajlik a vásárhelyi Németh László Gimnáziumban.

Fejlesztik, bővítik a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskolát, ahol Hegedűs Zoltán alpolgármester, Árva László igazgató, valamint Balázs József, a tankerület igazgatója tartott szemlét kedden.

Két egymástól független, de kapcsolódó projekt is zajlik a Németh László Gimnáziumban jelenleg. Az 1989-ben épült intézményben ekkora nagyságrendű munka még nem kezdődött, bár szinte minden évben bővült, szépült az épület. Tavaly a külső homlokzat és a nyílászárók újultak meg, idén ez folytatódik a belső terek megújításával, valamint a sportcsarnok nemrég „felavatott” új padlózatával. Az iskolában most 142 millió forintnyi önkormányzati forrásból, a vizesblokkok, az öltözők, az ebédlő és a falfelületek újulnak meg, de új burkolatokat is kapnak a termek.

A nyugati nyitott terasz helyén két új tanterem is épül, mely szakmai többletet ad az intézménynek. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány a szegedi orvosi egyetem, valamint a szegedi Radnóti és a vásárhelyi Németh László Gimnázium területére nyert állami támogatást szakmai programjának megvalósításához. Vásárhelyen a természettudományi műhely laborfunkciót kap és két új termet alakítanak ki. Cél, az érdeklődő, a terület iránt fogékony fiatalok ide, Szeged közelébe csábítása, itt tartása, majd egyetemi kutatómunkájuk megalapozása.

Az 1020 diákkal rendelkező iskola a város és a térség egyik legnagyobb oktatási intézménye, tanulói rendre sikeresen lépnek át a felsőoktatásba, vagy érnek el kiváló eredményeket országos megmérettetéseken.

Itt még nem áll meg a fejlesztés, mint beszámoltunk róla, a Modern Városok Programból több mint 1 milliárd forintos bővítés vár az iskolára, melynek keretében új szárnyat építenek. Ennek tervezése is már megkezdődött.