Jelenleg üresen áll, csak raktárnak használják, valószínűleg az állam fogja megvenni.

Újabb fejlemény van a Modern Városok Program, két, a vásárhelyi honvédelmi fejlesztéseket érintő részében is. Mint ismeretes, hamarosan katonai szakközépiskola indul Vásárhelyen, és ehhez kapcsolódóan kollégium is létesül.

A Démász korábbi, Ady Endre utca végén található székháza és a maga másfél hektáros területe erre ideális, mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester kérdésünkre kedden. Az épület remek állapotban van, fűtése kiépített, rendelkezik az alaki kiképzésekhez szükséges nagy szabad térrel, sőt csarnoka alkalmas tornaterem kialakítására is.

Az épület, laktanyához való közelsége miatt is remek választás a helyszín. A Démász részéről van hajlandóság annak értékesítésére, mivel jelenleg csak raktárnak használják. Megállapodás még ugyan nincs, de vélhetően az állam venné meg a Honvédelmi Minisztérium által (is) használandó épületet, melyen csak kisebb átalakításokat, felújításokat kellene elvégezni.