A megüresedett paneleket a város közcélokra használja fel, lehet hogy katonák, katonacsaládok költöznek majd oda.

Mint beszámoltunk róla, pénteken Vásárhely közgyűlése a hosszas előkészítés és elemzés után fogadta el a Minőségi Otthon csereprogram támogatásáról szóló rendeletet, mely 25 évre szól.

A cél kettős. Azok, akik erre vállalkoznak, szeretnék, panellakásukból kertes házba költözhetnek, melyhez anyagi támogatást is kapnak, másrészt pedig ezzel is csökkentenék a városban jelenleg is üresen álló házak számát, mely 3-500 közé tehető. Hangsúlyozták, a program egy mintaprogram, senki számára nem kötelező, de talán soha vissza nem térő lehetőségeket nyújt az érintetteknek. Első körben a leginkább leromlott állapotú tízesek, azon belül is a legnagyobb épületek kerültek szóba, így most a Csengettyű-köz hét lépcsőházas szalagtízesének 210 lakástulajdonosának kínálják fel ezt a lehetőséget.

Aki vállalja, hogy elköltözik ebből a panelből, lakását a város ( a Modern Városok Programban ) piaci áron megvásárolja (6 millió forint), melyhez életminőségjavító támogatásként további 100 %-ot hozzátesz, ha a tulajdonos a város területén családi házat vásárol. Ez 12 millió forintot jelent. Amennyiben egyéb nem családi, hanem például új építésű társasházba, vagy régebbi, de nem ipari technológiával épített lakásba menne, úgy a régi lakásának és a támogatás mértékének összege 10 millió forint lehet. Ha csengettyű-közi lakos legalább két kiskorú gyermeket is nevel, a fenti összegek további 15 %-kal bővülhetnek.

A rendelet több egyéb kitétellel szabályozza a lakások eladását/megvásárlását. Akinek adóssága van az önkormányzat felé az nem veheti igénybe. A csereként megvásárolt ingatlant 10 évig nem adhatja el, és nem is terhelheti meg. Egy személy csak egyszer veheti igénybe a fenti támogatást – hiába van például 2-3 lakása is a tömbben. A csereprogramot a lakástulajdonos egyenesági leszármazottja is igénybe veheti, amennyiben felmenőjének a megvásárolt ingatlanban (pl. családi ház), annak haláláig haszonélvezetet biztosít.

Mi lesz a lakásokkal?

A rendeletről Hegedűs Zoltán alpolgármester kedden sajtótájékoztatón is beszámolt, ahol feltettünk pár, olvasóinkat is érdeklő kérdést ezzel kapcsolatban. Az alpolgármester elmondta, jelenleg 76 igény érkezett az önkormányzathoz, ennyien már jelezték, kertes házba költöznének. Még az idén pályázati lap készül, melyen hivatalosan is megindíthatják a költözni vágyók ebbéli szándékukat. A 210 lakó pedig még a héten levelet kap a rendelet részleteiről.

Kérdésünkre Hegedűs elmondta, a megüresedett lakásokat a város közcélokra (oktatás, egészségügy, kultúra) használja fel, de például esélyes, hogy – mivel a laktanya is fejlesztés alatt áll és nőhet a Vásárhelyen állomásozó honvédek száma – oda nem vásárhelyi katonákat, katonacsaládokat költöztetnek.

És ami még olvasóinkat érdekelte…

Fontos pont, hogy az eladni kívánt lakásokat egyenként, egyedi igény, elképzelés alapján fogják megvizsgálni (de a cserébe megvásárolandókat is!), így egy alacsonyabb forgalmi értékű, például 9-10-ik emeleti lakás is „érhet” annyit, és kaphat tulajdonosa érte 6 milliót, plusz támogatást, mint egy 1-2-3-ik emeleti, kelendőbb lakásért.

Mivel a cél az, hogy városban fellelhető üres házak száma is csökkenjen, nemcsak a 11-12 milliós eladó házak, de akár az olcsóbbak is célpontok lehetnek a Csengettyű közből elköltözőknek, hiszen nemcsak egy kertes ház vásárlására, hanem kombinálva, annak felújítására is terjedhet a Minőségi Otthoncsere Programban lakásukért adott összeg. Ezt saját tőkével, CSOK-kal, a legalább 2 kiskorú gyermek után adott plusz 15 %-kal, esetleg hitellel kombinálva, egy lakástulajdonos 5-25 millió forint között nézegetheti az eladó házakat Vásárhelyen.

Családi házba menne a Csengettyű-közből? 12 milliót kaphat rá!