A 20 éve begyepesedett rendszert ráznák ezzel fel és még jobb szolgáltatást is kínálnának.

Hétfőn kerül a vásárhelyi közgyűlés elé az az elképzelés miszerint a város cége, a HMSZ Zrt. belépne a társasházi közös képviseleti piacra – tájékoztattak szerdán Vágó János és Cseri Tamás települési képviselők. Ezzel a cég gyakorlatilag – lakóközösségi igény esetén – olyan szolgáltatást nyújtana, mint egy lakásszövetkezet.

A döntést az indokolta – mondták el a képviselők – hogy megszaporodtak azok a lakossági bejelentések, melyben arról számoltak be, egy-egy társasháznál nem működnek megfelelően a dolgok, elmaradnak felújítások, karbantartások, de hallani olyan pletykákat is, mely szerint pénzek (közös költség egy része, vagy felújításra beszedett összeg) is tűnhettek el egyes közös képviselők zsebeiben. A város a beérkezett panaszokkal érdemben nem tud mit kezdeni, mivel az épületek magántulajdonban, szövetkezeti kezelésben vannak. Cseri Tamás egy Hódtói tizes három éve tartó beázását és a hibaelhárítás hiányát hozta fel példának.

Ha közgyűlés úgy dönt, a HMSZ Zrt-nél dolgozokból jelölnek ki személyeket, hogy elvégezzenek egy OKJ-s, a közös képviselői munkához szükséges tanfolyamot. A képviselői teendőket ők végeznék, a szerződött társasházi lakásnál a felmerülő munkákat pedig a Zrt teljesítené. A takarítást, asztalos, kőműves, gépészeti, villanyszerelés és egyéb munkákra megvan az apparátusuk. A Zrt., nonprofit lévén, ezt haszon nélkül, gazdaságosan – vélhetően piaci ár alatt – végezné az adott társasházban.

Arra számítanak, a városi szolgáltatás megjelenése felrázná a 20 év alatt beállt vásárhelyi közös képviselői piacot, valamint árversenyt is kialakítana, ahol olcsóbb, jobb és gyorsabb munkavégzéssel találkozhatnak a társasházakban élők.

Vásárhelyen jelenleg 292 társasházban 5900 lakás képviseletét 5 lakásszövetkezet, illetve közös képviselők látják el. A város cége ideális esetben még az idén közzéteheti ajánlatát a társasházakban.