Hétfőig többnyire erősen felhős lesz az ég, keddtől ígérkezik napsütés.

Ma délelőtt a reggelre képződött köd felszáll, legfeljebb délig süthet ki rövid időre, délután borult égbolt várható. Csapadék nem lesz. Mérsékelt marad az északi északnyugati irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2-3 fok körül alakul.

Hétfőn is többször tekinthetünk fel erősen felhős égre, délutántól ígérkezik kevés napsütés. A gyenge vagy mérsékelt északi légmozgásban 2 fok körül alakulnak a maximum hőmérsékletek. Reggel -2, -3 fok várható.

Kedden és szerdán immáron akár hosszabb időre is elbújhat a nap, csapadéktól ekkor sem kell tartanunk. Az előbbi napon mérsékelt északi, az utóbbi napon gyenge nyugati légmozgás várható. A hajnalban mérhető -2, -4 fokról +1, +2 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön melegfront érkezik, a megvastagodó felhőzetből délutántól vagy estétől hószállingózásra, gyenge havazásra is lehet számítani. A mérsékelt nyugati, délnyugati szélben 2-3 fok körül lesznek a csúcshőmérsékletek.

Pénteken néhány fokkal megenyhül az idő, majd a szombati nap folyamán hidegfront érkezik. A hétvégén – leginkább szombaton – kisebb havazás is előfordulhat, amelyből pár centiméteres hóréteg alakulhat ki. Szentestére akár vékony hóréteg is megmaradhat, ám a jelen számítások szerint nagyobb havazásnak kicsi az esélye.

További meteorológiai hírek, friss előrejelzések, aktualitások a Dél-Alföld meteorológia oldalon olvashatóak.