Olvasónk kérésére utánajártunk, mi történt a megszűnt Táltosba járó gyerekekkel szeptembertől.

 

Olvasónk arról érdeklődött, mivel gyermeke, így ő is érintett, mi lett a többi Táltosba járó gyermekkel, miután az iskola megszűnt. Arról is beszámolt, gyermeke az első napon sírva ment haza a földeáki általános iskolából, mivel nem tudta követni az iskolában diktált tempót, tanárai pedig nem tudták elfogadni azt, hogy nem tud annyit, és olyan gyorsan mint a többi gyermek – írja.

A két témában megkerestük a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot, ahol elmondták, a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Középiskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Hódmezővásárhelyi Tagintézményének 2017. augusztus 31. napjával történt megszüntetésére tekintettel a Csongrád Megyei Kormányhivatal az intézményben tanuló gyermekek, tanulók felvételére, átvételére kijelölte a kötelező felvételt biztosító általános iskolákat. A tanulók átvétele során biztosították a szabad iskolaválasztás lehetőségét, azzal, hogy az az iskola, amelynek felvételi körzetében a tanuló életvitelszerűen lakik, nem tagadhatta meg a tanuló átvételét. A fogadó intézmények a Hódmezővásárhelyi, Makói, Szentesi és Szegedi Járás területén találhatók, míg 14 fő számára Békés megye iskolái biztosították az átvételt.

A másik megkereséssel kapcsolatban pedig elmondták, a Földeáki Návay Lajos Általános Iskolában az intézmény vezetéséhez szülői jelzés az átvett diákokat érintően nem érkezett  Kérésük az, hogy bármilyen probléma, kérdés esetében forduljanak bizalommal az érintett intézmény vezetőjéhez, hogy annak megoldása még helyben, mielőbb megtörténhessen.

A Táltos diákjai az alábbi intézményekben tanulnak tovább.

Fogadó intézmények a Hódmezővásárhelyi, Makói, Szentesi és Szegedi Járás területén Létszámadatok (fő)
Kormányhivatal által kijelölt (körzetes) intézményi átvétel Szabad iskolaválasztás alapján történt átvétel Szakértői vélemény alapján történt átvétel  

Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola  

31

 

2

 

0

 

33

Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola  

6

 

4

 

0

 

10

Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola  

2

 

1

 

0

 

3

Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola  

11

 

0

 

0

 

11

Németh László Gimnázium, Általános Iskola  

3

 

 

1

 

0

 

4

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola  

0

 

 

0

 

9

 

9

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola  

0

 

2

 

0

 

2

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola (HÍD program)  

3

 

1

 

0

 

4

Mindszenti Általános Iskola 4 1 0 5
Földeáki Návay Lajos Általános Iskola 1 2 0 3
Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola 0 1 0 1
Szegedi Orczy István Általános Iskola 0 1 0 1
61 16 9 86