Tízre ugrott az előzetes letartóztatásban lévő emberek száma.

Gőzerővel folyik a nyomozás a szombathelyi önkormányzati képviselő, Czeglédy Csaba és társai ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád megyei igazgatóságán.

A helyi főügyészség tájékoztatása szerint a költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás keretében ma újabb személy került előzetes letartóztatásba. A bűnüldöző szervek szerint az új gyanúsított ,,a bűnszervezetbe tartozó egyes iskolaszövetkezetek cégalapításának, cégjogi módosításainak bejegyzése során járt el”.

Vele valamint az MSZP és a DK egykori jogi képviselőjével együtt már tíz ember ül a rács mögött, ráadásul a nyomozó hatóság emberei kedden újabb gyanúsítottakat hallgattak ki.

(Borítókép: Czeglédy Csaba a szegedi bíróságon; illusztráció; forrás: MTI/Bugány János)