Kristállyal kereskedett.

Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanújával őrizetbe vettek a hódmezővásárhelyi rendőrök egy huszonhét éves mindszenti férfit, miután – a megyei főkapitányság tájékoztatása szerint – egy hónapon át egy veszélyes pszichoaktív szerrel, úgynevezett kristállyal üzletelt.

Az egyenruhások közleménye szerint a férfi az ismerősei körében terjesztette a drogot.

Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Tisza-parti város vasútállomásán fogták el a rendőrök, a zsebében 12 gramm kábszerrel. Később (a nála megtartott házkutatás során) a porciózáshoz használt mérleget és zacskókat is megtalálták a nyomozók.

Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A közleményben M. Zoltánként emlegetett férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A hatóságok kezdeményezték az előzetes letartóztatását.