K. András – Muki - 14 évesen, 2006-ban végzett 18 éves barátnőjével.

Pár hónap múlva újra szabad ember lehet, K. András, akit a magyar kriminalisztika egyik legkegyetlenebb gyilkosságáért ítéltek el 2006-ban – tudta meg a Blikk.

Muki sokáig nem igazán tudott beilleszkedni a börtönben, többször összeverekedett cellatársaival. Aztán tanulni, majd dolgozni kezdett, ami lekötötte a fölös energiáit. Legfőbb támasza azonban a sport lett, éjjel-nappal gyúrt, és minden létező sportversenyen elindul a mai napig, melyeket a börtön keretein belül rendeznek – írja a makói csípős.

Egy közeli jó ismerőse azt közölte, Muki most az egyik fővárosi börtönben van, egy 10 fős cellában van, és állítólag ő a hangadó a rabok között. Kérvényezte, hogy fegyház fokozatból tegyék át börtön fokozatba, mert akkor jó magaviselet esetén negyedelhetik a büntetését, vagyis pár hónap múlva szabadulhatna – ismertette Muki terveit a neve elhallgatását kérő férfi.

Minden esetben a büntetés-végrehajtási bíró dönti el, hogy egy elítélt átkerülhet-e egyik fokozatból a másikba. Ilyenkor többek között mérlegeli, hogy az évek alatt hány dicséretet, illetve fenyítést gyűjtött be, a fogva tartott, illetve, hogy a nevelők milyen jellemzést írtak róla.

K. András, aki a bűncselekmény elkövetésekor mindössze 14 éves volt, Makó külterületére csalta P. Henriettát (18) kikötözte a lányt egy fához, megerőszakolta, majd lelocsolta benzinnel, majd egy égő gyufát dobott a menekülni képtelen áldozatára. A csodával határos módon a lánynak sikerült kiszabadítania magát, és súlyos égési sérülései ellenére segítséget tudott kérni a hagymaszedőktől. A fiatal lány kórházba került, de három hét után belehalt sérüléseibe. A gyilkost jogerősen 15 évre elítélték – azért csak ennyire, mert tettének elkövetésekor még fiatalkorú volt.

forrás: blikk/makói csípős