Szemtanúkat keres a Szegedi Rendőrkapitányság.

Cserbenhagyás vétségének gyanúja miatt nyomozást folytat a szegedi rendőrség, ismeretlen tettes ellen, egy november 20-ai anyagi káros baleset ügyében.

A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint este hat óra körül, egy a város felé tartó, ismeretlen autós a Gyálaréti úton –  a jobbra tartási kötelezettségét figyelmen kívül hagyva – a bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött, egy szemből érkező – szabályosan közlekedő – Daewoo Kalosnak.

Az ütközés következtében a Daewoo visszapillantó tükre visszacsapódott és betörte a személyautó oldalüvegét. Az ismeretlen sofőr az ütközést követően megállás nélkül továbbhajtott Szeged irányába – olvasható az egyenruhások közleményében. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg.

A rendőrség a körülmények tisztázása végett kéri, hogy aki bármit tud a történtekről, jelentkezzen személyesen a városi kapitányságon, hívja a megyei főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-62-562-423-as telefonszámon, a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-as számán vagy tárcsázza a 107-es illetve a 112-es központi segélyhívók valamelyikét.

(Borítókép: illusztráció; forrás: Pixabay.com)