Két hónapig még biztosan rács mögött marad.

Ügyészi indítványra két hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a bíróság a szökés illetve a bűnismétlés veszélye miatt döntött a kényszeintézkedés fenntartása mellett, de – álláspontjuk szerint -tartani lehet attól is, hogy keresztbe tenne a bizonyítási eljárásnak.

Az ügyészség emlékeztetett, az MSZP és a DK egykori jogi képviselője és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A nyomozóhatóság szerint 2011 és 2016 között egy olyan diákmunka-közvetítésre szakosodott céghálózatot építettek ki, mely éveken át elmulasztotta befizetni a kötelező közterheket.

A gyanú szerint ezzel csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.