Egy autóbiznisz miatt vizsgálódik a NAV.

Ötvenmilliós költségvetési csalással gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ismert showmant Gáspár Győzőt – adta hírül a Híradó.hu .

A közmédia beszámolója szerint az adórevizorok azt gyanítják, hogy a salgótarjáni celeb nagy értékű személygépkocsikat hozott be külföldről, majd azokat különböző cégen keresztül továbbadta úgy, hogy az eladáshoz kapcsolódó közterheket nem fizette meg.

Az egyenruhások az ügy kapcsán csütörtökön több Nógrád megyei helyszínen is házkutatásokat tartottak, minek során több luxusautót valamint néhány aranyékszert is lefoglaltak.

Az énekes mellett testvére és három – meg nem nevezett társuk – ellen is büntetőeljárás indult.

Győzikének nem ez lenne az első büntetőügye: még 2012-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, miután a feleségével, a Győzike Show-ért kapott 76,4 millió forintos gázsijuk után elmulasztottak 27,5 millió forint személyi jövedelemadót befizetni.

Frissítve

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrég közzétett egy videót a Győzikénél megtartott házkutatásról. Íme!

Forrás: Videa.hu/24.hu videók

(Borítókép: Gáspár Győző; illusztráció; forrás: MTI)