Korrupcióval gyanúsítják.

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyomozást indított a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya egy tompai határrendész ellen – tudta meg az MTI. A hírt a vádhatóság is megerősítette.

Közleményük szerint az ügyben ,,kiterjedt nyomozati cselekmények történtek” és ,,kényszerintézkedések végrehajtására” is sor került. Úgy tudni, kihallgatták ki és őrizetbe vették, nem sokkal később pedig kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Az ügyészség – ,,a nyomozás érdekeire hivatkozva” – nem kívánt további felvilágosítást adni.

A BAON.hu úgy értesült, a tiszthelyettest- egy hónapokig tartó titkos megfigyelés után – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentette fel.

A portál beszámolója szerint szerda este vették őrizetbe. Ekkor még egyenruhában volt. Megbilincselve, vezetőszáron a kiskunhalasi lakásához vitték, majd fél óra elteltével immmáron civil öltözetben a rendőrség fogdájára hajtottak vele.

(Borítókép: illusztráció; forrás: Police.hu)