A Magyar Bibliatársulat 500 darab bibliát adott át a székelyudvarhelyi kerékpárosoknak.

2017. a reformáció 500. évfordulójának az éve. Ebből az alkalomból kifolyólag, akik kerékpárral megtettek félezer kilométert Székelyudvarhelyről Vizsolyig, azok ötszáz Bibliát vihettek magukkal.

Bereczki-Orbán Zsolt a székelyudvarhelyi, szombatfalvi gyülekezet lelkipásztora elmondta, az ötlet egy évvel ezelőtt született meg, amikor a tiszaladányi testvérgyülekezet meghívására ellátogattak Vizsolyra, ami az első magyar nyelvű Biblia kinyomtatásának a helyszíne. Ekkor derült ki, hogy néhány kilométernyi eltéréssel ugyan, de az erdélyi Székelyudvarhely és Vizsoly között közel ötszáz kilométer a távolság.

A lelkész hozzátette, nagyjából két hónapot készültek a nyolcnapos biciklitúrára. A szállások eléréséhez szükséges kitérőkkel összesen 567 kilométert tett meg a héttagú csapat, ezalatt 1826 percet töltöttek nyeregben. Az út során egyetlen defektjük volt, más műszaki meghibásodás nem történt – közölte Bereczki-Orbán Zsolt.

A Magyar Bibliatársulat nevében Fodor Ferenc, az ószövetségi szöveggondozó bizottság tagja adta át jelképesen az ötszáz Bibliát. Mint elmondta, a társulat azt vállalta, hogy amennyi szentírást megvásárolnak a székelyudvarhelyiek, ugyanannyit maguk is hozzátesznek adományként. Így sikerül most félezer Bibliát eljuttatni Székelyföldre.

Bereczki-Orbán Zsolt kiemelte: a 250 bibliát támogatók segítségével vásárolták meg. A bibliatársulat által átadott ötszáz Bibliát elsősorban rászoruló családok, gyermekek kapják meg a települések lelkipásztorainak segítségével. Az összegyűlt pénznek köszönhetően pedig néhány hét múlva újabb száz Bibliát tudnak majd szétosztani Erdélyben.

(forrás: MTI, MTI Fotó: Vajda János)