Nemcsak az ott lakók, a polgármester is fel van háborodva.

3 hónapja ilyen az utca, nem fejezték be…

Tavaly év végén elvileg az árkok visszatemetésével véget érhetett volna az ivóvízminőség javító program munkafolyamata a Székkutashoz tartozó Kakasszéken, ám a kivitelező a területet rendezetlenül otthagyta.

Sár, földhányások, tönkretett járdák borítják az alig pár utcát a településrészen, ahol az ott lakók joggal bosszankodnak.  Elmondták, folyamatosan ígérgetik, hogy jönnek és elsimítják a földhányásokat, rendet tesznek, de ez március közepéig nem történt meg.

– Inkább megcsináltam magam – mutatja Labádi Sándor a háza elejét.

Labádi Sándor nem győzte ezt kivárni, maga fogott neki és csinált rendet háza előtt, szomszédos kis tanyájuknál tűzcsapot is telepítettek, mutatta, ott még csupa földtúrás minden.

Kulikné kicsit feljebb lakik az utcában, azt mesélte a hatalmas betondarabokat kellett többször átpakolni, mivel kiállni sem tudtak autójukkal. A kakasszékiek mindegyike rosszallását fejezte ki a munkát végzők – el nem végzők – felé. Azt is elmondták, a télen a gyógyintézetben dolgozó egyik nővér is elesett motorjával a göröngyös úton és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ennek a pár betondarabnak sem itt lenne a helye

Megkérdeztük Szél Istvánt, Székkutas polgármesterét, aki elmondta, érthetetlen és felháborító, hogy március közepére, a munka befejezése után 3 hónappal nem sikerült helyreállítani a területet. A projekthez az is hozzátartozik, hogy rendezik az utcákat, a házak előtt részeket, járdákat, mondta.

– Miért nincs rend, kérdi a macska is

Sokszor keresi fel a településrészt, többször jelezte is az áldatlan állapotokat, mégsem történt eddig semmi, mondta a polgármester.