Felbolydulhat a Közel-Kelet. A Hamász népfelkeléssel fenyeget.

Átköltöztetik az Egyesült Államok izraeli követségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette be Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint szerda este hétkor Washingtonban. A lépésnek szimbolikus jelentése van. Ezzel az USA – felborítva az évtizedek óta tartó status quo-t –  lényegében Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként, hitet tesz a zsidó állam álláspontja mellett a palesztin-izraeli konfliktusban, egyszersmind legitimálja Kelet-Jeruzsálem 1967-es megszállását.

Amikor elfoglaltam az elnöki széket, megígértem, hogy nyitott szemmel és friss gondolkodással fogok közelíteni a világ előtt álló kihívásokhoz. Nem tudjuk megoldani a problémáinkat, ha ugyanazokból a bukott feltételezésekből indulunk ki és a múlt bukott stratégiáit ismételjük – idézi az Index az amerikai elnök mai nyilatkozatát.

A bejelentésről szóló előzetes hírek hatalmas felháborodást keltettek a közel-keleti arab országokban és az egész iszlám világban. A Palesztin Hatóság, Szaúd-Arábia, az Arab Liga és Törökország már kedden jelezte, hogy súlyos hibának tartja a tevezett amerikai lépést. Recep Tayyip Erdogan török elnök azt is kilátásába helyezte, hogy ha Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosaként deklarálja, hazája megszakítja a diplomáciai kapcsolatait a közel-keleti országgal.

Szaláh al-Bardavíl, a Hamász egyik vezetője ennél sokkal radikálisabb kijelentéseket tett. Szavai szerint a washingtoni döntés „elsöprő népfelkeléshez” fog vezetni, egy olyan ellenálláshoz, amely „felperzseli a Földet és letöri mindenkinek a kezét, aki csak hozzá ér Jeruzsálemhez és a szent helyekhez”.

(Borítókép: a Sziklamecset Jeruzsálemben; illusztráció; forrás: Wikimedia)