Rákász Gergely ünnepi hangulatot varázsolt a hódmezővásárhelyi Ótemplomba.

December ötödikén a koncertorgonista 300 év karácsonyát idézte fel zenei játékával. Minden darab előtt zenetörténeti ismereteket adott át a közönségnek, ezzel is színesebbé téve az előadást.

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. Kedd este a legújabb, Christmas című lemezét mutatta be, amikor is a közönség 300 év karácsonyi zenéiben barangolt, ezzel is már hangolódva az ünnepekre.

Az előadás 17 órakor vette kezdetét, a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom teljesen megtelt nézőkkel. Rákász Gergely a rá jellemző virtuozitással kápráztatta el a közönséget, zenetörténeti ismertetőivel pedig igazán jó hangulatot varázsolt. Az est során, csak néhány példát említve, Bach, Liszt, és Csajkovszkij művei is felcsendültek.