Egy hét múlva a kórház területén várja a pácienseket a tüdőgondozó. Minderről Kallai Árpád főigazgató beszélt egy lakossági fórumon.

Ünnepélyes keretek között átadaták, de a lakosság vajon mikor használhatja az új tüdőgondozót Vásárhelyen, tették fel a kérdést a szerda esti lakossági fórumon Susánban.

Dr. Kallai Árpád a CSMEK (Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó) főigazgatója elmondta, az ünnepségen az intézmény deszki vezetősége két hetet jelölt meg az átköltözésre és az engedélyek megszerzésére, így legkésőbb bő egy hét múlva már ott várják a tüdőszűrésre érkezőket.

A vásárhelyi kórház korábbi, nagyvolumenúű fejlesztései folytatódnak, tette hozzá a főigazgató. Miután nemrég a járóbeteg-ellátás vadonatúj épületbe költözött, most ennek bővítését tervezik. Újabb két szint épül az átmeneti tető lebontásával az épületre ahová két fekvőbeteg osztály költözik, a belgyógyászat és a szülészet. Erre már az előzetes pályázati anyagot be is adták.

Ugyanakkor a régi A épület belső tereinek, kórtermeinek felújítására is szükség van. Az eddigi bel, szülészeti és sebészeti osztály felújítását tervezik, de ebbe, így tömbbe költözik a Vásárhelyen kiemelten jól működő gyermekosztály is. Az jelenleg egy másik épületben működik, onnan az új tömbbe való átjárás csak a belső udvaron megvalósítható.