Népszerűbb mint egy éve.

Nyolc százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben – derült ki a Szállás.hu legfrissebb elemzéséből.
A szakportál beszámolója szerint a számadat már csak azért is figyelemre méltó, mert a2017-es év első három hónapjában egyetlen hosszú hétvége sem volt, míg 2016-ban három is.

A jelentés szerint a foglalások száma a magasabb kategóriájú szálláshelyeken nőtt. Míg tavaly főként a 3 csillagos hotelszobákat választották ebben az időszakban, idén már a 4-5 csillagosakat, utóbbiaknál átlagosan 17 százalékkal többet fizettek a vendégek, mint tavaly ilyenkor. Továbbra is az 50 ezer forint alatti árkategória a legkeresettebb, tízből nyolc üdülni vágyó ezt választotta.

A legnépszerűbb turista célpontok tízes toplistáján is történtek változások: a főváros valamint Eger továbbra is őrzi vezető helyét, a harmadik helyen azonban immáron a tavaly hetedik Szeged neve szerepel. (Tavaly Gyula volt a harmadik dobogós.)

Az elemzésből az is kiderült, hogy kis mértékben növekedett a SZÉP-kártyás fizetések száma az előző évhez képest. A kártyákon lévő jelenleg mintegy 4,2 milliárd forintot május 31-ig lehet felhasználni; ezt követően a kibocsátó bankok visszautalják a megmaradt pénzt a munkáltatóknak.