A hónap utolsó hétvégéjén a Hód-Mezőgazda Zrt. telephelyén driftelő autók, veterán traktorok bőgnek fel.

Füst, motorzúgás, fékcsikorgás, égett gumi szag és hüledező tömeg, ez várja a látogatót augusztus 26-27-én a Hód-Mezőgazda Zrt. telephelyén, ahol a veterán traktorok, autók és a driftelés szerelmesei lepik el a placcot.

Maga a drift szó annyit jelent csúsztatás, sodródás, ez jól mutatja, mire is számíthat a közönség. Itt ugyanis a sebességnél csak a vezetéstechnika fontosabb! Kellő időben kell ellenkormányozni, megválasztani a megfelelő ívet és persze néhány ütős show elem bevetése is szükséges az elkerülhetetlen katarzishoz.

A sofőröknek van miért izgulniuk, hiszen a pálya mindössze 350 méter hosszú, amelyet több milliós mezőgazdasági gépek és 400 kilós szalmabálák fognak tarkítani. A tavalyi évhez hasonlóan, aki érez kedvet, erőt és rendelkezik kellő bátorsággal, beülhet az anyósülésre is, ehhez mindössze egy felelősségvállalási nyilatkozatot kell kitöltenie a helyszínen.

A Hódmezőrület 2017-ben két napos lesz, a szervezők azért döntöttek így, hogy még több érdeklődő ismerhesse meg a mezőgazdasági gépeket. Rendhagyó körülményeket pedig azért teremt a bajai központú vállalkozás, hogy a mezőgazdaság egy izgalmas arcát mutathassa be a fiataloknak.

A múlt évi rendezvény több ezer embert vonzott, akik egytől-egyig kíváncsiak voltak rá, hogy a profi driftesek félelmet nem ismerve, hogyan cikáznak az értékes erőgépek között. 300 lóerő alatti autó alig akadt, idén se számítson senki kevesebbre!

Ráadásul most veterán traktorokat és old timer autókat is elhoznak a rendezvényre, mellyel az AXIÁL a néhány éve véget ért bokori traktormajális utáni űrt kívánja betölteni.

A tavalyi ilyen volt:

Hódmezőrület – BMW-sekkel és sok izomautóval

Ilyen volt belülről a Hódmezőrület