Október 19-től lesz megtekinthető az a zsidó élettörténetekről szóló kiállítás, amelynek rendezési munkálataiba ma betekintést nyertünk.

A kiállítást a tárlat kurátora, Czingel Szilvia néprajzkutató nyitja meg csütörtökön 17 órakor az Emlékpontban, valamint Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke fogja köszönteni a megjelenteket. A tárlat a Centropa Alapítvány kiállítása, amelynek témája a zsidó élettörténetek és az első világháború. – mondta el Miklós Péter intézményvezető.

Az alapítvány a zsidóság mindennapjait úgy mutatja be a nagy történelmi korszakainkban, hogy nemcsak a Holokausztra fókuszál, hanem arra is, hogy a zsidóság hogyan volt jelen a magyar társadalomban. A kiállítás családi emlékeken keresztül ragadja meg az első világháború okozta traumákat. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a háború csak a férfiakat érinti, de itt láthatóvá válik az is, hogy a nők, a gyerekek és a családok hogyan élték meg ezt az időszakot.

A kiállításon tablókat, levelezések részleteit, interjúkat, fotókat lehet látni, de lesznek interaktív részek is. Hódmezővásárhely az első vidéki helyszíne a Szerelem papírrepülőn című kiállításnak, amelyet egészen az év végéig lehet megtekinteni.

A tárlat egyik üzenete, hogy „a történelem szereplői a mindennapok emberei.” – tette még hozzá Miklós Péter.