Fantasztikus évet zár a Pole Magic, amelyet egy fergeteges esttel ünnepelt.

Az est hangulata magasztos volt, hiszen a lányok együtt örültek az éves munka sikereinek, és a jövőben várható új kihívásoknak.  Az este folyamán készült fényképek, méltóan tükrözik a jókedvű önfeledt mulatozást, hiszen a lányok arcán az őszinte mosoly mindent elárult, a közösségről és az összetartásról.

„Az évzáró bulit azzal a céllal rendezem meg minden évben, hogy egyszerre láthassam vendégül a teljes vendégköröm, és adhassak nekik egy estét, ami csak az övék. Az estét egy játékkal nyitottuk, melynek során borítékokat kellett egy térkép alapján összegyűjteni a vendégeknek. Fontos számomra a jó csapat, ezért fontosnak tartom, hogy olyan játékokban vegyenek részt, amely csapattá kovácsolja őket.

Évzáró beszédem, és az ajándékok átadása előtt vendég fellépőnk Gál Vivien volt, egy tündérhangú lány, akire méltán lehet városunk büszke. Általa szerettem volna egy kis meghitt karácsonyi hangulatot idézni.  Az este tombolahúzással folytatódott, tengernyi nyereményért játszhattak a lányok.”-  mondta Bartyikné Oláh Gabriella, a Pole Magic Rúdtánc Stúdió tulajdonosa és vezető trénere, akit az évzáró buli alkalmából kérdeztünk a 2017-es esztendőről kérdeztünk.

Az év folyamán milyen mérföldkövekhez ért el a stúdió? Mi az, amire a legbüszkébb vagy?

A legbüszkébb nem a kézzelfogható eredményekre vagyok… Arra, hogy a csapatom száma 150 fő fölé duzzadt, és hogy azok is visszajárnak közénk, aki jelenleg szüneteltetik, vagy akár abbahagyták az adott mozgásformát.  Megtisztelő, hogy ennyi nő teszi le mellettem, és a stúdió mellett a voksát, ezért kimondhatatlanul hálás vagyok.

Hogyan értékelnéd a 2017-es évet?

Nagyon kemény év volt nekünk a 2017- es, de minden perce megérte. Csodaszépen szerepeltünk  idén is a versenyeken, ismét jó pár amatőr versenyen értünk el dobogós helyezést, és az eddig nekünk „mumusnak” számító középhaladó, és haladó kategóriában is születtek idén  dobogós helyezések. Illetve csodás 5, és 6. helyekkel távoztunk a Pole Artistic Hungary, és Pole Art Hungary versenyekről. Ez azt mutatja számomra, hogy jó az út, amin járunk. Olyan szerencsés helyzetben vagyok , hogy számtalan edző, tréner tett látogatást nálunk, és többféle olyan mozgásformát is kipróbálhattak idén már nálunk a vásárhelyiek, amikre a környéken nincs lehetőség. Jó érzés megtapasztalni, hogy szívesen jönnek hozzánk edzők, trénerek, világ és Európa-bajnok edzők, sportolók is.  Mint  például Bardóczy Ilka, aki Magyarország talán legeredményesebb rúdsportolója, vagy Artem Kazymov ukrán bajnok látogatása  stúdiónkban. Ez gyakorlatilag egyedülálló, hogy más nemzet ilyen kiváló sportolója ilyen messze a fővárostól adjon lehetőséget a tanulásra. Nagyon jó kapcsolatban állok a hazai trénerekkel, és ezen jó kapcsolatot szívesen pecsételem meg egy -egy jó workshoppal, amit nálunk tartanak. Hiszem, hogy nem lehetek én mindenben a legjobb. De attól még adhatom a legjobbat a hozzám járó vendégeknek, nekik mindenből a legjobb jár. Az  ő  tudásuk annál sokrétűbb lesz, minél több stílusú, típusú trénertől tanulhatnak. De legalább ilyen megtisztelő élmény volt számomra az, hogy a Dollhouse (Magyarország első  rúdtánc iskolája) nyári edzőtáborában  tarthattam  duo órát .

Hány tagja van a stúdiónak?

Minden évben a záró vacsorán adok egy kis jelképes ajándékot a vendégeimnek, megköszönve a munkájukat, és belénk vetett bizalmukat. Az idén 178 ajándékot csomagoltam be, azt gondolom ez fantasztikus szám.

Ha a tavalyi évhez hasonlítanád, hogyan értékelnéd az idei évet?

Nincs két egyforma év. Az idei az áttörések éve volt. Rengeteg fellépésünk volt, talán minden eddiginél több. Jó érzés tölt el, amikor visszatérőként, a fellépéseink után azt mondják, hogy nem gondolták, hogy tudunk még meglepetést okozni. És hogy évről évre szépül az előadásunk, és egyre látványosabb elemeket láthatnak tőlünk. Személyes kedvencem lett az üzenetet, amit egy évente megrendezett fesztivál(KTN) után kaptunk . Az üzenetben csak pár mondat volt, de elsöprő erejű…A főszervező megköszönte az idei fellépésünket is, a kitartásunkat a 40 fokban, és elmondta, hogy nélkülünk már nem is lenne ugyanaz ez a fesztivál. Nem tudom, lehetett -e volna ennél szebbet írni.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Tervek mindig vannak, természetesen vannak most is. Reméljük, hogy a megkezdett utunkon ugyanúgy tudunk tovább haladni. Továbbra is célom, hogy minél több formában nyújthassak a rekreációs, és sporttevékenységek által egy olyan élményt a vendégeimnek, ami segíti őket a mindennapokban, fejleszti a fizikai erőnlétüket is, és a sport által feltöltődhessenek, és a személyiségük is formálódhat.

Képekkel is megörökítettük az estet:

Pole Magic Rúdtánc Stúdió versenyzői az idei évben is nagyon szép eredményeket értek el:

Szűcs Petra:

Dollhouse Amatőr Rúdtánc és Légtorna Bajnokság, European Pole Sport Globe verseny: rúdtánc haladó női egyéni: 2. hely

Pole Artistic Hungary  Amatőr Női: 5. hely

Pole Art Hungary amatőr női open: 5. hely

Kasza Fanny:

Dollhouse Amatőr Rúdtánc és Légtorna Bajnokság , European Pole Sport Globe verseny rúdtánc női középhaladó egyéni: 3. hely

Pole Art Hungary amatőr női open: 6. hely

Szabó Rita: Dollhouse Amatőr Rúdtánc és Légtorna Bajnokság ,European Pole Sport Globe verseny rúdtánc női kezdő egyéni 3. hely

Tóth Anikó Dollhouse Amatőr Rúdtánc és Légtorna Bajnokság , European Pole Sport Globe verseny rúdtánc középhaladó női egyéni 9. hely

Visszatekintés 2017-re képekben:

(Képek forrása: Pole Magic)

A Pole Magic Évzáró buliján a tombolán nyereményt ajánlott fel a nemes cél érdekében:

Ezerfű Bio- és  Reformház- Scitec Fitness szaküzlet
Móricz Optika,
Relax Fitness,
Kálmán Lajos ev.,
Coffee Love Szolárium,
Geracon Kft  ,
Pálffy Huszárok,
Suti Dóri ( Púdermadár) ,
Marcipán Cukrászda,
Famous Stars and Straps,
Bartyik Zoltán edző,
Székbíró Zsuzsanna,

Keller Edit,
Rosta Nikoletta,
Aminata Touré,
Szécsi Szabó Tünde,
Bukáné Simai Tünde,
Bányainé Mihály Andrea ,
Árendás Edit,
Vargáné Horváth Dóra.

Kapcsolódó cikk az egyesületről:

Újítás a vásárhelyi sportéletben: Bemutatkozik az Innovatív Sportok Egyesülete