Megemlékeznek az egykori magyar uralkodóról Budapesten, Kolozsvárott és Bécsben is.

Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév pénteken Szegeden.

A Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök által celebrált szentmisét követően Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: 560 évvel ezelőtt, 1458. január 12-én egyeztek meg a korabeli Magyar Királyság legjelentősebb főúri családjai, hogy nem idegen dinasztiából hívnak új királyt az ország élére, hanem a Hunyadi János fiát, Mátyást választják meg uralkodónak.

Mátyás alakja a mai napig összekovácsolja a magyarságot, nevéhez számos monda, legenda és mese fűződik – hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte: az emlékév fontos célkitűzése a gyermekek bevonása az ünneplésbe például tanulmányi versenyek indításával. Emellett különös hangsúlyt fektetnek programok szervezésére a Mátyás király életéhez szorosan kötődő helyszíneken, többek között szülővárosában, Kolozsváron, Budapesten és Székesfehérváron.

Potápi Árpád János rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is.

Mátyás történelmi nagysága abban áll, hogy felismerte, csak egyedül a magyarok nem képesek megállítani az oszmán terjeszkedést, ehhez közép-európai összefogásra van szükség. Ezt az egységet próbálta összekovácsolni úgy, hogy a vezető szerepet a magyaroknak szánta – hangsúlyozta az államtitkár.

Január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bált, ételkostólót és forgatagot rendeznek a Várkert Bazárban; február 23-án a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében az erdélyi városban ünneplik Mátyás születésének 575. évfordulóját; március 29-én Székesfehérváron koronázási misét tartanak – emelte ki az emlékév programjairól szólva Potápi Árpád János.

Hozzátette: Mátyás halálának évfordulójáról áprilisban Bécsben emlékeznek meg, májusban pedig Prágában ünneplik meg, hogy Mátyást cseh királynak is megválasztották. Szintén Mátyás király lesz a központi témája augusztusban Erdély legnagyobb kulturális rendezvényének, a Kolozsvári Magyar Napoknak is.