Mindemellett egy kanadai és egy bulgáriai turnéval.

Négy új darabbal készül a 2016-2017-es évadra a Szegedi Kortárs Balett – jelentette be Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője az induló szezonról tartott mai sajtótájékoztatóján.

Elhangzott, a Tisza-parti város balettosai – a táncegyüttesek közül elsőként – nemrégiben elnyerte a Művészetek Palotája Az évad társulata címét, így első premierjüket – a CAFE Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében – itt a MÜPÁ-ban tartják, október 10-én. Az együttes Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. Szimfóniára készült eARTh című produkciót mutatja be a publikumnak.

Novemberben, az eARTh mellett, a Menyegző című darabot tűzik műsorra Igor Sztravinskij zenéjével, egy olasz vendégművész  Enrico Morelli koreográfiájában. A táncelőadást előbb a Szegedi Nemzeti Színházban, majd a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában láthatja majd a közönség.

Februárban Abszurdia címmel egy képzelt országban zajló furcsa eseményekről szóló fantasy-mesét állít színpadra az együttes Szegeden, majd néhány nappal később Budapesten.

Az évad utolsó premierjeként május elején a Művészetek Palotájában Christoph Willibald Gluck Don Juan című művére, illetve Vivaldi Négy évszak című darabjára készült koreográfiát mutatja be a társulat – tudatta a művészeti vezető.

A társulat a magyarországi fellépések előtt turnéra indul: szeptemberben Kanadába látogatnak, majd októberben Bulgáriába.

Pataki András igazgató tájékoztatása szerint a tengerentúli fellépésre – az 1956-os forradalom jubileuma alkalmából – két Bartók-műre – a Fából faragott királyfira és a Táncszvitre – koreografált előadással készülnek a torinói és a montreali közönségnek, míg a  Szófiai Magyar Intézet szervezte – a fővárost és Plovidivot – érintő körútra a Rítus című produkciójukkal.

(Borítókép: illusztráció; forrás: SzegediKortársBalett.hu)