A most zajló ebösszeírás törvényi kötelezettség, melyben a hiányosságokra is felhívják a figyelmet, de egy felelős állattartó, egy normális ember ezért nem dobhatja utcára kutyáját.

Kószó Péter alpolgármester vezetésével a nyáron konzultáció indult a város és az itt működő állatvédelemmel foglalkozó szervezetek között, melynek folyamányaként egy koncepció alakult ki arról, Vásárhely hogyan tudja segíteni ezek munkáját, mondta el kérdésünkre Benkő Zsolt települési képviselő aki az októberi közgyűlésen egy „állatbarát Hódmezővásárhely” elnevezésű javaslattal állt a testület elé.

Kijelentette, a város területén működő szervezetek közül három olyan is van, akik telephelyet működtetnek, rengeteg gazdátlan jószágról – nemcsak kutyáról, de egyéb állatokról is – gondoskodva. Ez az ő oldalukról sok millió forintos éves költséget tesz ki nagyobb támogatás nélkül, elhivatottságból, saját forrásból megvalósítva azt. Ezeket a szervezeteket segíteni kell, nemcsak pénzzel, de akár munkával, egyéb támogatással is.

Jelenleg ebösszeírás zajlik Vásárhelyen, egészen februárig. Ez törvényi kötelezettség, egy önkormányzatnak háromévente ezt meg kell tennie. Ezzel párhuzamosan azonban egyre több kóbor kutya jelent meg az utcákon, erről az állatvédők számoltak be. Az ebösszeírás kapcsán szankciók foganatosítása és az ebadó esetleges bevezetése is szárnyra kapott a helyi szóbeszédben. Benkő Zsolt erre reagálva elmondta, fel sem merült ebadó bevezetése Vásárhelyen, saját részéről is maximálisan elutasítja azt. Miért kellene egy kutyatartót azért adóztatni, mert kutyát tart, arról nem is beszélve, a lelkiismeretes, felelős kutyatartás így is jókora összeget igényel egy gazdától – fogalmazott.

Hozzátette, mindazonáltal a fejekben kéne rendet tenni, az ebösszeírás kötelező, de nem a büntetésről szól. Az ebösszeírók, ha hiányosságot találnak, arra viszont felhívják a gazda figyelmét.

Benkő Zsolt előterjesztésében még egy régi igény, egy kisállattemető létrehozása is szerepelt. A decemberi közmeghallgatás szintén foglalkozik az állatvédelem kérdéseivel, így ott minden érdeklődő elmondhatja véleményét.

Az ebösszeírásról még érdemes tudni – ez inkább a közbiztonságot szolgálja – hogy fényképes igazolvánnyal felszerelt, magukat azonosító önkormányzati munkatársak végzik, így mindenki könnyedén meggyőződhet arról, aki ingatlanába kér ezzel a jelszóval bebocsátást, valóban az is, akinek kiadja magát.

fotók: facebook / kóborló, elveszett ebek Vásárhelyen