A város az alábbi közleményt adta ki:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy Almási István polgármester életének 73. évében elhunyt.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata őszinte részvétet nyilvánít és vigasztalódást kíván szeretett feleségének és gyermekeinek, valamint közeli és távoli hozzátartozóinak.

Almási Istvánt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkedünk.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. november 21-én 8.00 órakor rendkívüli közgyűlést tart.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

ALMÁSI ISTVÁN

Almási István Eleken született 1944. július 12-én.

Középiskolába Békéscsabán a Rózsa Ferenc Gimnáziumba járt. 1968-ban szerzett diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-ének-zene általános iskolai tanár szakon, majd 1979-ben népművelő szakon. 1994-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban könyvtári rendszerszervező képesítést szerzett.

1967-ben vette feleségül Sáfár Enikőt. Három gyermekük született: Enikő 1969-ben, Attila 1972-ben és Zoltán 1978-ban.

Almási István 1963-ban Eleken az Általános Iskolában kezdett dolgozni nevelőtanárként. 1968 és 1975 között a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában tanított. 1975-től a Petőfi Művelődési Központban népművelő, majd 1976-tól 1983-ig igazgató. 1983-tól 2000-ig a Németh László Városi Könyvtár igazgatója.

A Molnár Dixieland Zenekarnak tagja, a Promenad Dixieland Zenekarnak alapítója és vezetője volt.

1979-től az Előadóművészek Országos Szövetségének, 1983-tól a Magyar Könyvtárosok Országos Egyesületének tagja. Alapítója a Németh László Társaságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt tagja, 2003-tól 2016-ig a hódmezővásárhelyi szervezet elnöke.

1994-től Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának települési képviselője, a Kulturális, Vallási és Kisebbségi Bizottság elnöke, a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság, valamint a Közoktatási Bizottság tagja. 2000-től Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere, 2012-től polgármestere.

1979-ben Kiváló Munkáért kitüntetést, 1987-ben a Közművelődésben végzett Kiváló Munkáért kitüntetést, 1990-ben Eredményes Munkáért kitüntetést kapott. A Promenad Dixieland Zenekarral 1992-ben Kiváló Együttes díjat vehetett át. 1995-ben Pro Urbe Hódmezővásárhelyért díjat kapott. 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Almási Istvánnak.