Sok fotón mutatjuk a Tiszai úti felüljáró építését.

Amióta elkezdődött a 47-es északi elkerülő építése kevesen láthatták, hogyan folyik a munka a Tiszai út és a vasúti átjáró környékén, zömmel akik itt dolgoznak, vagy direkt erre járnak, így mi most azt mutatjuk meg.

A Bodzási úti csomópont és a Mártélyi úti körforgalom között, talán a szemek elől legjobban eldugva egy másik kereszteződés is épül a 47-es északi elkerülő nyomvonalán. Eddig – és még egy darabig, a munka befejeztéig – gyakorlatilag változatlanul megközelíthető Körtvélyes és környéke a Tiszai úton, ám utána már csak kerékpárral, motorral, vagy gyalogosan lehet itt áthaladni egy erre alkalmas átkelőn.

A vasúti felüljáró betonozása már csaknem kész a Vásárhely-Szentes vasúti vonal felett, ahol már az is kivehető, több méter magas „töltésen” halad majd a 47-es ezen szakasza.

Az elkerülő, valamint a vasút mellett és a bodzási útra merőlegesen szervízutakat hoztak létre, melyek a későbbiekben is megmaradnak.