Olvasóink azt jelezték, a városháza dolgozói, ruházatuk alapján, úgy festenek, mint azok akik hozzájuk mennek ügyet intézni.

Egyik olvasónk arról írt, a vásárhelyi városházára ment ügyet intézni, kérdése lett volna, ám a folyosón megszólított öltönyös emberről kiderül, ugyanolyan ügyfél mint ő, közben pedig az ügyintézőnek vélt személy átlagos utcai ruhában – farmer, sportcipő – sietett el mellettük. Míg egy másik ügyintézőnek ítélt hölgyet cicanadrágban csodáltak meg.

Olvasónk azt írja, talán jogos lenne az elvárás, hogy egy megyei jogú város dolgozói ruházatukkal is jelezzék feladatuk rangját és váljanak könnyen felismerhetővé. Azt még hozzátette, a hivatal és csoportvezetők mindig jól öltözöttek, elegánsak, de őket egyébként is fel lehet ismerni, mivel gyakran szerepelnek a sajtóban fényképpel is.

(nem ügyintézők, nem is ügyfelek – vendégek a városházán a városi idegenvezetésen)

Hegedűs Zoltán alpolgármester kérdésünkre elmondta, valószínűleg azok is ügyfelek voltak akiket farmeres ügyintézőknek véltek, ugyanis  2004-óta hivatalban van egy öltözködési szabályzat, egy iránymutatás, melyet a kollégák betartanak, ezt emlékeztetőül a jegyző minden évben újra kiküldi mindenkinek. Ritkán fordul elő az, hogy valaki nem köt például nyakkendőt.

A városháza dolgozóit nemcsak a ruházatuk, hanem kitűzőik által lehet felismerni, mondta az alpolgármester. Hozzátette, az új forma, a nyakba akasztható kitűzők, táblák viselése, nem túl szerencsés, ám inkább a régi, hagyományos mellre tehető kitűzőket támogatja, mivel azok nem fordulnak el, jól olvashatóan észlelhető kivel is beszél éppen az ember.